HTML

Frissülő infók netes pénzkereseti lehetőségekről!

VANNAK, AKIK MINDIG BIZTOSRA AKARNAK MENNI. EZ A LEGBIZTOSABB ÚTJA A SIKERTELENSÉGNEK! Elérhetőségem: munkak30@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

Siess, mert 2 nap múlva lezárul az ajándék részvényszerzési lehetőség!

2011.03.30. 18:32 netlovetta

Ha eddig gondolkodtál, vagy ha még nem döntöttél,
hogy a M.Ö.P. ZRT. részvényese akarsz-e lenni, akkor
szólokk, hogy…

Már csak alig több mint két napod maradt!

Ugyanis 2011. március 31-én éjfélkor lezárjuk a
részvényszerzési lehetőséget a MÖP keretein belül.

Nem vicc, nem „marketinges trükk”, TÉNY!

Ez jó hír a jelenlegi részvényeseknek, mert így jelentősen
több osztalékhoz jutnak majd, mintha a tervezett részvényszámot
bocsátottuk volna ki.

 

Rossz hír viszont azoknak, akik kimaradnak ebből a lehetőségből.

Ezentúl, ha lesz is részvénykibocsátás, azt CSAK a részvényesek érhetik el (legalábbis elsősorban)érhetik el (legalábbis első sorban)

 Ha szeretnél a részvényeseink közé tartozni Te is, akkor siess, mert

Már igen csak kevés időd maradt!

Vásárolj a webáruházaink egyikében:

A Magyar Termékek Áruházát itt találod>>

A könyváruházat itt érheted el>>

 

 

Vagy kérj egy kampánycsomagot itt>>

Már csak a M.Ö.P Zrt.-re érvényes!

 


A fenti linkeken még sikerülhet bejutnod a csapatba…

1 komment

Mátrixok

2011.03.29. 14:29 netlovetta

Kapcsolódva a Mátrix - újratöltve című blogbejegyzéshez ebben a bejegyzésben bemutatok három mátrixot.

Az első egy gyorsan kipörgő, 1 dolláros befeketéssel járó mátrix, ebben a kategóriában a neten a legjobb minősítésű! Kattints ide, és nézd meg, miről is van szó!

A második 2 dolláros befektetést igényel, felépítése pedig hasonló az 1 dollároshoz. Természetesen itt már dupla gyorsasággal kereshetsz pénzt! Kattints ide, és nézd meg, hogyan is működik ez a lehetőség!

A harmadik egy 5 dolláros mátrix. Már ajánlottam ebben a blogban, mivel 5 dollár sem akkora összeg, hogy ne érne meg a befektetés mellé némi munkát is hozzátenni. Itt már elég gyorsan lehet pénzt keresni. Kattints ide, és nézd meg, itt hogyan kereshetsz pénzt!

Szólj hozzá!

Címkék: mátrix pénz dollár lehetőség jövedelem pénzkereset haszon egyszerű internetpénz gyors hozamok kisbefektetés

Ingyenes részvétel, soha nem látott lehetőségek!

2011.03.28. 17:59 netlovetta

 

 

 

Vedd ki a részed a globális internet-bevételből, most ráadásul anyagi kötelezettségek nélkül!

A tét 2.000.000 $ !

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen pénz sorsolás jövedelem haszon ingyenpénz ingyen pénz rendkívüli növekedés netes pénzkeresei lehetőségek

Egy új PTC-oldal, mellyel 25-35 dollárt kereshetsz óránként!

2011.03.13. 17:11 netlovetta

Earn $25 To $35 Per Hour Viewing Ads Then Earn 10% Of What Your Referrals Earn!Csak hirdetések megtekintésével kereshetsz óránként 25-35 dollárt, ráadásul a hozzád csatlakozók jövedelmének 10 %-át is megkapod.

És mindez teljesen ingyenes!

Jelenleg ezekkel a feltételekkel előregisztráció zajlik, tehát nincs más dolgod, mint regisztrálni, és minden reklámozási lehetőséggek - melyet ajánlottam már a blogban is - tovább ajánlani a lehetőséget.

4 komment

Címkék: ingyen pénz cash jövedelem affiliate előregisztráció ingyen pénz rendkívüli növekedés netes pénzkeresei lehetőségek eloregisztracio legegyszerübb pénz

MÁTRIX - Újratöltve!

2011.03.12. 15:21 netlovetta

A mátrix programok nagyon régóta jelentős helyet foglalnak el a különböző pénzkereseti lehetőségek széles tárházában.És még nagyon sokáig jelen lesznek...

Sokan nem szeretik, nem veszik komolyan ezeket a programokat, és sokan vagyunk akik több lehetőséget látunk bennük...

Ez a bejegyzés azok kedvéért jött létre, akik részt szeretnének venni a mátrix programokban. Van azonban néhány fontos tudnivaló ezekkel az oldalakkal kapcsolatban!

 

Szólj hozzá!

Címkék: mátrix pénz befektetés lehetőség cash jövedelem netes pénzkeresei lehetőségek legegyszerübb pénz kisbefektetés

Tudtad, hogy most duplázhatsz?!!!

2011.03.10. 15:14 netlovetta

Csak egy gyors emlékeztető:

Ha most, március 25-ig főrészvényessé válsz a M.Ö.P. zRt-ben,
akkor ezzel egy időben a Partner Pláza zRt-ben is AUTOMATIKUSAN
főrészvényesi státuszt szerzel!

Ez dupla osztalékot jelent ám!

Egy kampánycsomaggal rögtön főrészvényessé válhatsz mindkét zRt-ben!
(Kattints ide, és kérj egy kampánycsomagot Te is>>)

Arról nem beszélve, hogy a MÖP főrészvényesi státuszod mellé
egy sor egyéb juttatást is bezsebelhetsz!

És arról se feledkezz meg, hogy hamarosan a Partner Plázában
beindul egy rendszeres jövedelemszerzési lehetőség is!

És akkor arról, hogy a több részvény még magasabb osztalékot
jelent, és még nem is beszéltünk…

Tehát MOST éri meg leginkább főrészvényessé válnod!

A leggyorsabb módja ennek, ha kérsz egy kampánycsomagot…

…amit ide kattintva rögtön igényelhetsz is>>

Emlékeztető: a kampánycsomag nem más, mint a MÖP
népszerűsítéséhez való hozzájárulás, amit reklám célra, és
fejlesztésekre fektetünk be…

FONTOS INFÓ! A PartnerPláza zRt-ben nem lesznek
költségek, ami annyit tesz, hogy - az adózás után – 100%-osan
tiszta, és biztos profit keletkezik, így az osztalék is garantált!

Szólj hozzá!

Címkék: pénz részvény passzív jövedelem jövedelem pénzkereset möp rendkívüli növekedés kisbefektetés magyar összefogás program magyar összefogás

Referáltak bérlése: megéri-e? Havi kb. 30 ezer Ft nulla befektetéssel!

2011.03.08. 15:50 netlovetta

Alapul a legjobban fizető, legstabilabb PTC-oldalt választottam. Úgy döntöttem, hogy ezen túl nem veszem ki a nyereségemet az OnBUX-ból, hanem azonnal visszaforgatom. Két kattintással számoltam átlagban, mivel szinte kizárt hogy mindenki kattintson, illetve, hogy mind a négy hirdetést lekattintsa. Eldöntöttem azt is, hogy nem kívánok pénzt fektetni ebbe, csupán tisztán azt, amint a neten már eddig is megkerestem. Természetesen, ha más oldalakon (itt látod a válogatást) elérem a kifizetési határt az mind beleteszem az onBux-ba.

Röviden összefoglalva, csak az OnBux-ra kattintva, a kezdetektől körülbelül fél év alatt, elérhető a golden-tagság, melynek éves költsége 90 dollár, ami önmagában is napi 8 egycentes klikkelést jelent. Továbbá azt jelenti, hogy a bérelt referálok általi klikkelésekért minimum 0,01 dollárt kapsz.
Ha megvan a golden-tagság, utána minimum 36 dollárnyi nyereséged lesz hetente!
Ez forintban csak az OnBuxból körülbelül 7000 Ft nyereséget jelent hetente, és a legalacsonyabb számítás szerint is 30000 Ft hasznot havonta!

Innentől fogva már csak az a kérdés, hogy mire vársz? Az OnBuxban csak négy hirdetést kell megnézned naponta, és havonta 30000 Ft-ot kereshetsz! 

 

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen pénz dollár bérlet ptc referal cash jövedelem pénzkereset haszon bérlés legegyszerübb pénz onbux hozamok

Egyetlen oldal, amellyel egyszerre ajánlhatsz tovább minden PTC-oldalt, amelyre regisztráltál!

2011.03.04. 15:28 netlovetta

Ezen az oldalon rengeteg PTC-oldal szerepel:

 

 

De hogyan épül ebből saját hálózatod?

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen pénz dollár lehetőség jövedelem pénzkereset ptc oldalak netkereset egyszerű internetpénz netes pénzkeresei lehetőségek legegyszerübb pénz ptc szörf easyhits4u

Újabb részesedési lehetőségek a Magyar Összefogás Programban!

2011.02.24. 14:59 netlovetta

Aki még nem ismeri ezt a kivételes lehetőséget, annak érdemes elolvasni a blogban leírt rövid bemutatót a programról.

A lehetőségek hatalmas tárházáról részletesebben ebben a blogbejegyzésben olvashatsz>>

Ám a mai nappal további webáruházak nyíltak, amelyek forgalma után szintén részesedsz főrészvényesként, illetve a vásárlások után részvényeket gyűjthetsz, amelyek akár egy életre szóló jövedelmet jelentenek számodra!

 

Az egyik a Magyar Termékek Áruháza - itt a regisztrációnál már kéri az adataidnál a MÖP-regisztrációs számodat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy máris részvényekkel kellene rendelkezned, csupán azt, hogy már regisztráltál a Magyar Összefogás Programba. Ezt megteheted a baloldali felső képre kattintva.

A újonnan nyitott áruház a Könyvajánlat - online könyváruház, amely máris szinte minden igényt kielégítő kínálattal rendelkezik, de ha nem találod kedvenc könyvedet, előrendelheted, és az áruház beszerzi azt a számodra.

Főrészvényesként tehát immár 5 webáruház forgalmának nyereségéből részesedsz, és vásárlásaiddal tovább növelheted részvényeid számát. Ez már önmagában is biztosítja azt, hogy az éves osztalékfizetésnél tisztességes nyereséget zsebelj be, és ez még messze nem minden...!

Természetesen mindenki maga dönti el, részt kíván-e venni a programban, melynek járulékos hozadéka a környezettudatos élet - minden egyes embernek része lehet abban, hogy egy élhetőbb bolygón éljünk -, új munkahelyek teremtése Magyarországon, és végre lehetőség arra, hogy a magyar gazdaság fellendüljön. És mindehhez nincs szükségünk az aktuális kormányok beavatkozására, csupán minél többünk összefogására, amivel egyúttal mindannyiunk zsebe is jól jár!:-)

Arra azonban fel kell hívnom a figyelmedet, hogy a 12 ezer forintért 30 db részvénnyel megvásárolható főrészvényesi státusz, mint akciós lehetőség hamarosan lezárul, mivel az érdeklődés hatalmas. Ezután pedig már csak 50 db részvénnyel válhatsz főrészvényessé, és élvezheted a főrészvényesi státusz rengeteg előnyét. Tehát gondold át, érdemes-e még sokáig halogatni ezt a lehetőséget!

Szólj hozzá!

Címkék: pénz részvény lehetőség közösségi passzív jövedelem jövedelem pénzkereset möp rendkívüli növekedés passziv jövedelem magyar összefogás

A legegyszerűbb reklámozási lehetőségek!

2011.02.23. 14:11 netlovetta

Itt olyan lehetőségeket ajánlok, melyek jelentősen megkönnyítik számodra a tovább ajánlás lehetőségét anélkül, hogy ismerőseidet, barátaidat meg kellene keresned, és győzködnöd arról, hogy ők is vegyenek részt a munkában, amelyet Te végzel. Bár - első látásra bonyolultnak tűnik, mégis a legjobb oldal erre - kattints a képre, regisztrálj, töltsd le a toolbart, és használt a beágyazott fordítóprogramot!

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen reklám pénz surf dollár lehetőség pénzkereset haszon rendkívüli növekedés ptc szörf 150 centes szörf

Magyar Összefogás Program - Végre megalakult a Részvénytársaság!

2011.02.14. 12:25 netlovetta

Aki látta már a programról a rövid ismertetőt itt>>, már megkapta az értesítést erről a hírről. De érdemes összefoglalni, miféle nagyon komoly előnyökkel jár ebben a programban részvényeket szerezni, illetve főrészvényessé válni!

A Magyar Összefogás Programban résztulajdonosává válsz olyan projekteknek, amelyek minden magyar ember számára komoly értéket jelentenek:

  • üzletek, boltok, bolthálózatok
  • webáruházak
  • kozmetikumokat forgalmazó cégek
  • szolgáltatók, iparosok stb.
  • bevételt termelő weboldalak készítése, értékesítése
  • Föld, telek vásárlása gyógynövénytermesztés biozöldség- gyümölcstermesztés, állattenyésztés céljára
  • éttermek, wellness-szállodák és más vendéglátóipari egységek üzemeltetése

 

1 komment

Címkék: pénz tej részvény nyeremény hús közösségi passzív jövedelem jövedelem pénzkereset haszon möp magyar összefogás program termelői áron

Legyél az elsők között az Aukciómánia-oldalon!

2011.01.30. 12:22 netlovetta

 Magyarországon ez az első olyan online-piactér, ahol az eladási jutalékokból     TE is részesedhetsz!

Ha valaki a Te meghívód alapján regisztrál, majd terméket ad el, akkor a befizetett 6%-os jutalékából 1% a Tiéd!

Ez egészen 4 szint mélységig érvényes a következők szerint:

Kedvezményezett: közvetlen ajánló 2. szintű ajánló 3. szintű ajánló 4. szintű ajánló vásárló rendszer
Jutalék mértéke: 1% 1% 1% 1% 1% 1%
Jóváírás helye: készpénz egyenleg készpénz egyenleg készpénz egyenleg készpénz egyenleg utalvány egyenleg  

A regisztráció TELJESEN INGYENES, és semmilyen kötelezettséggel nem jár, az 1%-os jutaléknak nincs további feltétele. Sem vásárolnod, sem eladnod nem kell! Jutalékodat egyenesen a bankszámládra utalják, tehát bárhol elköltheted, nem kell pl. az aukciós portálon levásárolnod! 

A regisztráláshoz kattints ide:

 

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen licit pénz olcsó aukció lehetőség jövedelem licitálás egyszerű internetpénz netes pénzkeresei lehetőségek aukciómánia

Kattints - Régi és új jól fizető PTC-szörfök

2011.01.13. 14:00 netlovetta

Megfelelő tapasztalatok után frissítem a Pay/Click -azaz PTC-szörf - oldalakat aszerint, melyek azok, amik fizetnek, és nekem már többször is fizettek. Akinek ideje és célja is van az összekattintgatott pénzzel, ezzel könnyen kereshet kisebb - de idővel akár nagyobb - összegeket is, hisz rengeteg PTC-fórumon ajánlhatja tovább a saját linkjét, amivel gyorsabb pénzkeresetet érhet el. Itt azokat reklámozom, amelyek már fizettek, vagy stabilnak látszanak.

1 komment

Címkék: ingyen szörf cash pénzkereset haszon netkereset netes pénzkeresei lehetőségek legegyszerübb pénz legegyszerűbb pénzkereseti legjobb ptc oldalak instant payment

Szeretnél főrészvényes lenni egy újonnan megalakuló részvénytársaságban?

2011.01.04. 13:37 netlovetta

Képzeld el, hogy egy hamarosan megalakuló részvénytársaság ajándékba osztogatja a részvényeit, és ez most tényleg nem tréfa!

Idővel bámulatos extra jövedelemre is szert tehetsz
- és csak egy minimális aktivitást kérnek érte cserébe (nem, ez nem MLM!)

De ennél sokkal többről van szó!

Több segítség, több pénz, több lehetőség!

A cég egy nagyon nemes célt tűzött ki a zászlajára: segítenek a magyar embereknek több pénzt, több lehetőséget elérni idehaza. Ráadásul még a rászorultak megsegítésére is fordítanak pénzt és figyelmet!

Elképesztő terveik vannak, ebből kár kimaradni.. Kattints a képre, vagy ide>> regisztrálj, és nézd meg, mi mindent kínál ez a nagyszabású lehetőség!

Szólj hozzá!

Részesülj a Google milliárd dolláros bevételeiből!

2010.12.18. 14:00 netlovetta

Bemutatok egy új egylábas rendszert, természetesen ingyenes regisztrációval (fél perc, katt a képre, majd a Join-fülre), amelyben percenként alád kerül egy ember a világ minden tájáról még 43 napig! Ugyanennyi időd van saját hálózatot építeni, ami ebben az esetben nagyon megéri! Ugyanis a lényeg: A Google naponta 1,3 millió dollárt profitál PayPerClick-kattintásokból, és most egy alkalmazás segítségével ebből az összegből TE IS PROFITÁLHATSZ!

Sikered kulcsa a gyorsaság, és hogy minél több embernek juttatod el ezt az üzenetet!

Szólj hozzá!

Címkék: google ingyen pénz dollár lehetőség malaysia malajsia netkereset egyszerű internetpénz egyvonalas marketing rendkívüli növekedés netes pénzkeresei lehetőségek

Szeretsz játszani? Most megteheted ingyen, mégis sok pénzt nyerhetsz!

2010.11.29. 16:10 netlovetta

Kapsz 5 dollárt és 5 kredit bónuszt ingyen. 5 kredittel ötször forgadhatod meg a kereket, és már ezzel is számtalan nyereményhez jutsz, plusz kreditekhez, ingyen-könyvekhez (Végleges fogyás, hogyan vonzd be a pénzt - én ezeket nyertem, valamint másfél dollárt és számtalan kreditet.) Persze, akit Fortuna a kegyeibe fogad, akár még a JackPotot (ezer dollárok) is elviheti. Ha összeszedtél 20 dollárt, már kérheted is ki a pénzedet. Ha meghívod a barátaidat, ismerőseidet egy kis játékra, de csakis az oldalon belül (nincs ref.link), minden regisztrált játékos után újabb 5 kredithez jutsz. Kis szerencsével néhány meghívottad regisztrációjával könnyedén összeszeded a 20 dollárt, és még remekül is szórakoztál!:) Tehát, mivel, mint írtam, nincs ref.linked, ezért ha engem ajándékoznál meg 5 kredittel, hogy én is tovább játszhassak, csak küldd el az email-címedet (másra nincs szükség) a munkak30@gmail.com email-címemre, a tárgyba pedig elég annyit írnod: wincash. Sok szerencsét mindannyiunknak!

Szólj hozzá!

Hosszú weboldalcímek lerövidítése, amivel pénzt kereshetsz!

2010.11.27. 10:00 netlovetta

adf.ly - shorten links and earn money! Nagyon érdekes oldalra bukkantam. Ha az ember bárhol is hirdetést ad fel, netán a Facebookon, Twitteren vagy egyéb közösségi oldalon hirdet (csak ígérgetek, de mostanában több időm lesz, és valóban írni fogok a közösségi oldalakról), tehát akárhogyan is például tovább ajánlja valamelyik munkáját, pénzkereseti lehetőségét, nagyon praktikus, ha hosszabb - vagy akár rövidebb - címeket lerövidít. Az, hogy ezzel még pénzt is lehet keresni, több, mint meglepő!

1 komment

Címkék: ingyen pénz dollár cash jövedelem pénzkereset netkereset egyszerű internetpénz netes pénzkeresei lehetőségek link leröviditése webcim rövidités

Az interneten fellelhető befektetések világából!

2010.11.23. 17:00 netlovetta

Click Here For Fast Cash!! Szabályt fogok szegni, mert az elkövetkezendőkben mutatok majd néhány olyan oldalt, amely befektetéseket kínál. Hagsúlyozom (ismét sok-sok felkiáltójel!), hogy ha bárki belevág ebbe a dologba, az esetleges veszteségeiért nem vállalok semmilyen felelősséget! Én körbejárom ezeket az oldalakat, és azt nézem meg, melyik jár a legkisebb kockázattal, melyek az előnyei és a hátrányai. Mindössze ennyit tehetek, de a döntés természetesen a Tiéd, ahogyan a felelősség is! Tehát itt egy oldal. Megnéztem, mi szól mellette.

1 komment

Címkék: pénz dollár lehetőség jövedelem pénzkereset alertpay egyszerű internetpénz kisbefektetés kényszerített mátrix

Nem véletlenül!

2010.11.20. 17:53 netlovetta

Természetesen az előbbi három bejegyzést a HYIP-oldalakról nem véletlenül tártam az olvasóim elé. Több levelet is kapok, amelyekben tanácsokat kérnek, vagy egyszerűen megkérdezik, ez vagy az a már vagy "két éve" működő oldal miért tűnt el hirtelen a netről. Ha valaki már összekaszált egy kis befektetéssel például 100 dollárt, és nem vette ki idejében, az igen kellemetlen lehet az oldal megszűnésekor. De ma nem kerülhetjük ki, hogy lépten-nyomon valamiféle befektetési oldalba vagy Forex-ajánlatba ne botoljunk. Ráadásul az internetes pénzkereseti lehetőségek sorában felütötte a fejét egy teljesen új lehetőség!

1 komment

Címkék: mátrix pénz befektetés dollár lehetőség jövedelem pénzkereset netkereset rendkívüli növekedés netes pénzkeresei lehetőségek kisbefektetés hyip egyszerű pénz pénzforgató

HYIP - Hozamszerzési lehetőségek összefoglalója

2010.11.17. 10:00 netlovetta

Boncolgassuk kicsit, mely hozamszerzési lehetőségeket érdemes kiipróbálni, illetve alkalmazni. Egyáltalán milyen befektetési lehetőségeink léteznek az interneten?

1 komment

Címkék: munka e pénz befektetés elektronikus gyors dollár passzív jövedelem otthoni bankok passziv haszon kisbefektetés hyip hozamok

Gyors hozamok kis összegű befektetéssel - HYIP-monitor és más kérdések

2010.11.15. 10:00 netlovetta

Hogyan döntsük el, hol, melyik cégnél helyezzük el gyors hozamot ígérő kisbefektetéseinket? Többek között ennek eldöntését segítik a HYIP Monitor oldalak, valamint néhány fontos dolog figyelembevétele, mielőtt HYIP-befektetésekbe kezdenénk!

1 komment

Címkék: munka e pénz befektetés elektronikus gyors dollár passzív jövedelem otthoni bankok passziv haszon kisbefektetés hyip hozamok gyorsbefektetési tanácsok

Gyors hozamok kis összegű befektetéssel

2010.11.14. 10:00 netlovetta

Az elkövetkező oldalak nem ingyenes befektetésekről fognak szólni, hanem olyan lehetőségekről, ahol 5-20 dollár befektetésével 1-1,5 százalékos napi hozamot vagy még többet lehet kivenni akár naponta is. Hosszabb távon pedig valóban munkahelyeket kiváltó rendszeres jövedelemre tehetünk szert! A témát nagyon komolyan igyekszem körbejárni.

Szólj hozzá!

Címkék: pénz befektetés dollár otthoni munka passzív jövedelem haszon e bankok gyors hozamok passziv jövedelem kisbefektetés hyip elektronikus befektetés

A létező legegyszerűbb pénzkereset: SURFBARRE

2010.10.26. 17:27 netlovetta

Mi az, amivel még egyszerűbben kereshetsz pénzt, mint a PTC-oldalakra (az oldal mindig frissül, érdemes visszanézni) való kattintgatással? És ha már kattintgatsz, vagy a napod jó részét amúgy is a net előtt töltöd, miért ne kereshetnél pénzt anélkül, hogy bármit  kellene tenned érte? A megoldás: a SURFBARRe-ok - azaz pénzkereső robotok - futtatása.

2 komment

Címkék: ingyen pénz lehetőség ptc szörf surfbar smartbarre netkereset egyszerű internetpénz netes pénzkeresei lehetőségek legegyszerübb pénz szörfbár 20dollarssurf

Levelek olvasása pénzért!

2010.10.23. 18:05 netlovetta

Ez egy nagyon komoly oldal, amely valóban fizet. Nem lesz belőle senki milliomos (bár a tovább ajánlás sokat segít), senki nem fog egy hónap alatt dollárszázakat keresni, de az is tény, hogy különösebb időt se vesz el az ember életéből. Naponta-kétnaponta érkezik egy-egy levél a postaládádba, amiért sose fizet többet 10-15 centnél, és ha az egyenleg eléri a 25 dollárt, a cég rendesen kifizet.

Kattints a bannerre a regisztrációhoz: 

 

Szólj hozzá!

Címkék: pénz hits4pay cash egyszerű pénzkereset levelolvasas penzert levélolvasás pénzért pénkereseti lehetőség

PayBox.me - egy új ingyenes tesztoldal érdekes plusz pénzkereseti lehetőségekkel

2010.10.19. 12:40 netlovetta

tesztoldal ingyen pénzértEz egy különböző témákra specializálódott "tesztelő oldal", amely meg van spékelve egy kis Forex-ingyenbefektetés ízzel. Hogy az ajánlata komoly-e, vagy komolytalan, az még nem eldönthető. Az tény, hogy a regisztráció több mint egyszerű: nem kér semmilyen személyes adatot (még nevet se), viszont érdekes dolgokat ígérget, "alig semmi munkáért" cserébe. Itt NEM weboldalakat kell tesztelni, csupán néhány kérdésre beixelni a választ! 

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen cash dollar netkereset egyszerű internetpénz netes pénzkeresei lehetőségek egyszeru penz paybox.me income web kivételes pénzkereseti lehetőség csak egyszer

süti beállítások módosítása